BEVEZETŐ FERENCZY ÍRÁSA A VÁR KÖRNYEZET A VÁR TÖRTÉNETE A MŰSZAKI ÁLLAPOT JOGI ÁLLAPOT TERVEK, ELKÉPZELÉSEK JELENLEGI TERVEK KÖZREMŰKÖDŐK
 
1. Bevezető  

Kedves Érdeklődő!

Írásom csendes gondolkodás egy hányattatott sorsú vár jelenlegi állapotáról a tervezett nagyvonalú fejlesztések tükrében.
Az íráselső részében a vár meghatározó tervezőjének, Ferenczy Károly építésznek (a szakmában csak Carlo)írását adom közre. Ezt követi a vár történetének rövid összefoglalója szintén Ferenczy Károlytól. A következőkben rövid áttekintést adunk a vár jelenlegi műszaki és jogi állapotáról. Majd a vár tervezett és engedélyezett fejlesztéséről írok néhány gondolatot. Végül felsorolom a vár 50 éves múltját meghatározó fontosabb személyeket.

A fejléc alatti címsor segítségével az írásban szabadon lépkedhet.

Kellemes olvasgatást kíván a szerkesztő,

Kosdi Attila építész!


CIVERTÁN STÚDIÓ A Diósgyőri vár története
 
2. Ferenczy Károly írása a vár felújításának előzményeiről és diósgyőri településfejlesztési elképzelései  
Megközelítőleg 10 éve foglalkozok a Diósgyőri várral, követem nyomon sorsát, változásait.

Átéltem, láttam a szakemberek, politikusok elképzeléseit, gondolatait, harcait. És láttam a vár csendes pusztulását, megkérdőjelezhető használatát. Bár miskolci vagyok, de korábbi emlékeim alig vannak a várról.

A vár fejlesztésével kapcsolatban került a kezembe a Magyar Műemlékvédelem IX. száma (az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség évkönyve), melyet 1984-ben adott ki az ÉTK. Ebben a kiadványban Ferenczy Károly építész összefoglaló áttekintést ad egy terjedelmes cikkben a Diósgyőri vár múltjáról, a kutatásról, a tervezésről és a helyreállításról.

Írásom több részében e könyvet használom fel. A vár jelenlegi helyzetének megértése szempontjából fontosnak tartom annak megismerését, hogy a vár mai állapotát meghatározó tervező milyen tervezési szempontokkal, érzelmekkel viszonyult a kor egyik legmeghatározóbb építészeti-műemlévédelmi feladatához.
FERENCZY KÁROLY - AZ ÉPÍTÉSZETI RESTAURÁLÁS ELŐZMÉNYE BEVEZETÉS
Három évtized távlata nem sok, de már történelem. ha valaki három évtized múltán ma újra felkeresné Diósgyőr vár-romját, csodálkozna vagy csalódna, de nem igen ismerne rá arra, amit korábban látott. Nem is volna meglepő. Azóta húsz esztendő munkája és a beruházott harminc millió forint letörölhetetlen változást hagyott maga után.
Az Országos Műemlékvédelmi felügyelőség apparátusával, valamint saját és külső városi-tanácsi hitelből évtizedekig tartó hatalmas munkával konzerválta és részlegesen kiegészítette a diósgyőri belső és külső vár romjait.

Diósgyőr holt műemlékből élő kulturális centrum lett. A műemlék helyi jelentőségét, fejlesztési lehetőségét fokozza, hogy szomszédságában egy nagyvonalúan összehangolt terv szerint 3000 lakásból álló szalagház épült fel és részben már megvalósították, részben alapozzák a 60 000 lélekszámú kerület városközpontját és további lakóházait.
Az újjászületet és élettel megtöltött vár a köztulajdonban lévő műemlékek sikeres hasznosításának jó példája kíván lenni. Ugyanakkor példa arra is, hogy a sajátos magyar történelmi épületállománynál, a klimatikus és sok más speciális adottság mellett milyen lehetőségek nyílnak, hogy a műemléki romok védő-, értelmező és hasznosítási igényeit a mai eszközökkel megoldjuk.
A diósgyőri vár megmentése az 1950-es évek elején több tényező hatására kezdődött el. Ekkor egyesült Miskolc a környező települések bevonásával Nagy-Miskolccá, és ezáltal a Főváros után legnagyobb városunk részévé vált Diósgyőr, országos jelentőségű ipari bázisával és híres-neves középkori várával, a város új belterületi magja lett.

E mozgalmas korszak nemcsak közigazgatásilag rajzolta át az ország térképét, tulajdonjogilag is megváltoztatta az addigi status quot. A diósgyőri várat az Állami Erdőkincstárból a Bükki Erdészet vette át. Az új tulajdonos-reálisan felmérve a helyzetet-a várromot, „mint nem hasznothajtó tárgyat” a leltárból törölte. A rom a Miskolci Városi Tanács VB tulajdonába került. A Tanács-a különböző helyekről érkező jelzésekre felfigyelve, figyelembe véve a várrom életveszélyes állapotát-társult a műemlékvédelem országos szervével. Az akkori idők légköre sajátos módon kedvezett az emlék felkarolásának. Egy ipari kolosszus tőszomszédságában álló kultúremlék megmentését kedvezően lehetett indítványozni, támogatni. Mindez jól beleillet abba a koncepcióba, amely a település közötti aránytalanságot, a kedvezőtlen örökség felszámolását-a kulturális forradalom keretében-a múlt értékeit akarta a mába átmenteni, a a kiváltságos rétegek hagyatékát a nép szolgálatába állítani.

Diósgyőr minden szakember számára a hazai középkori anyag színe-javát jelentő kultúrtörténeti emlék. Négy hatalmas toronyromja az udvarból több mint húsz méterrel, a várárokból meg már negyven méterrel az égbe rajzolóhatalmas kőépítmény, méreteiben és a hat évszázad előtti idők nyomait hordozó részleteivel kiemelten, fontos műemlékünk. Olyan jelentős történeti értéket képvisel, amelyet még a történelmi Magyarországra kiterjedő 1881. évi műemléki jegyzék is felvett a mindössze 42 védetté nyilvánított épület közzé. jelentősége a munkálatok során csak nőtt. Ahogy bővültek a lehetőségek és gyarapodtak az ismeretek, egyre tágabb összefüggésben kezdett kirajzolódni a vár egykori történelmi szerepe és a helyreállítás utáni kulturális felhasználás fontossága.

Minden arra buzdított, hogy Diósgyőrt ne elszigetelten szemléljük, hanem helyreállítását a lehető legkorszerűbb, legigényesebb szinten próbáljuk megvalósítani.”

 
-lap tetejére-  
Most nézzük meg, hogy a tervező hogyan álmodta meg a vár környezetét, Diósgyőr új városszerkezetét.
FERENCZY KÁROLY - "A történeti terület és az új diósgyőri telepítés
Úgy gondoltuk, hogy a diósgyőri várat körülvevő városméretű történeti területen tájképléptékben gondolkozva a hajdani múlt méltó folytatására és egymás kölcsönös kiegészítésére, ösztönöznünk kell egy egységes, értelmes érdekes, nagyléptékű városnegyed kifejlesztését. Miután úgy véltük, hogy minél újabb az új, annál régibb a régi, a műemléki együttes védelmében szerettük volna, ha annak szomszédságában egy racionálisan megtervezett, minőségileg új telepítés épül ki. Ehhez a múlt tanulmányozása különösen sok segítséget adott, mert megmutatta, mi az, amit az emberiség történelmileg elért, mi az, amit minőségileg túl kell haladnia.

Jómagam a hagyományos életforma felbomlásának tüneteit tüneteit látva az 1960-as évek elején foglalkoztam az életforma és a lakáskérdés összefüggéseivel. Számomra történelmi tanulság volt, hogy a kézműiparon nyugvó többezer éves építőművészet korszaka után éppen napjainkban fog elementáris erővel berobbanni a gyáripari építészet. Ezért is mind tartalmában, mind formájában újra kell értékelnünk település-tervezésünket. Annak idején felvázoltam a kollektív lakóházak, a magasba törő pont- vagy szalagházak, erős szolgáltató bázisra és öntevékenységre épülő gondolatát.

Ezeket az elképzeléseket próbáltam munkatársaimmal együtt megvalósításhoz segíteni, amikor a helyreállított várral szemben jelöltük ki az új városnegyed központját és az innen induló és ideérkező magasházak vonulatát. Képzeletünkben először egy tekintélyes magasságú és hosszúságú házvonulat élt, amelynek ablakaibóla várra és a mögötte magasodó erdős hegyre nyílik a zavartalan kilátás, az út pedig a ház alatt vezet, s így nem vágja el a tájat és benne a zöldövezetet-netán a szemközti dombvonulat gerincét végigépítve-. Időközben felépült a Miskolci Házgyár, és termelni kezdte az évi 4200 lakást, a megadott paneltechnológiával. Tervezetünk (ábra) így ehhez igazodott és kényszerűségből a részben alábányászott terület kerülgetésével két „S”-alakban kígyózó „ál-szalagház” épülhetett csak. (kép)

 


-naggyobb kép -

 

 

A terv szerint a település negyedet közvetlenül kiszolgálják azok a kulturális területek, amelyeket az idegenforgalom is hasznosíthat. Tervezetünk kiterjed mindhárom történelmi részre:
-a várra,
-a falura és a
-pálos- kolostorra.

A város maga hatalmas zöldterületével összetett kultúrközponti feladatokat láthat el: a műemléki látványosság, a vártörténeti múzeum, a kulturális rendezvények, a szabadtéri vendéglátás igényeit elégítheti ki.  Zöldterületekbe ágyazva strandfürdő található, amely máris úgy bővül, ahogy a környék növekszik és továbbfejlődik és továbbfejleszthető, korszerűsíthető - reméljük az értékes hagyományok tiszteletben tartásával.

A távlatban visszaállítandó tóhoz kapcsolódó egykori patakmeder, vízlevezető árok természetes rekonstrukciója alkalmas lenne a városkörnyék tagolt vízrendszerének, jellegzetes topográfiai viszonyainak bemutatására és a zsibongó város tőszomszédságában megnyugtató keretül szolgálna a növekvő szabadidő kellemes eltöltéséhez.

A vár mellett hol meredeken, hol lankásabban emelkedő hegy középmagasságig – megfelelően művelve – parkerdő, sétapark szerepére igen alkalmas. A parkerdő határán kedvező tájképi klimatikus környezetben a jelenlegi kiránduló ösvény helyén panoráma út építhető, ahonnan nagyvonalúan tekinthetnénk át nemcsak a történelmi területek, hanem a Színván túli település központot és a XX. század második feléhez méltó szervezett lakóterületet.

A vár lapályos részén Miskolc felé egykor a tó, a túloldalon a Tapolca rét terült el. A ma is meglévő növényállomány fenntartásával a réten és a szanálandó kisértékű szórvány lakóépületek, illetve utcasoros földszinti házak helyén összefüggő zöldterület a hely névadó fájával – diófákkal – beültetett ligetes park létesíthető.

A hajdani tó körül található egyes jellemző házak helyben megtartva alkalmasak szerény önmaguk bemutatására, kézművesipari, régi iparművészeti tárgyak elhelyezésére, tanműhelyek létesítésére, illetve indítékul szolgálhatnak egy teljesebb körű skanzen megvalósításához. Észak-Magyarország változatos, érdekes népi emlékanyagának szabadtéri múzeumául, az emlékanyag tájjellegű és célszerű bemutatásához a tó és a mellette emelkedő domboldal ajánlkozik. A meglévő vízimalom és szeszfőzde helyreállítva önmagában is látnivaló. Szomszédságában népi ipari emlék-építmények telepíthetők. Az egykori uradalmi épületek is tanulságos történelmi ismeretanyaggal szolgálhatnak. A középkori falu történelmi topográfiáját, út- és patakmedreinek vonalát, beépítési jellegét is át kellene – lehetne – menteni, pl. egy önállóbb gyermekvilágot teremtő – képező – gyalogos forgalmú iskola- és gyermekvárossá.

A szabadidő kérdése napjainkban válik valósággá és kerül az érdeklődés előterébe. A kedvezőtlen örökségekkel küzdő Miskolc belterületén fekvő Diósgyőr szinte kárpótlást kínál a háttérbe szorított természet és az eddig még ki nem fejlődhetett városi kultúra méltó pótlására. Diósgyőr táji-történelmi értékei és a mögötte fekvő Bükk hegység a szabadidő felhasználás aktív lehetőségeit és további tartalékait nyújthatják. A helyi és az átmenő idegenforgalom központi szervezetét a pálos kolostor romjain emelt és helyreállított építményei fogadnák be. E szűkebb szerepükön túl az idegenforgalmi központ bekapcsolódhatna a szerveződő bükki – zempléni – aggteleki – hortobágyi nemzeti parkok rendszerébe.

A terv ebben a komplexitásában most érik be. De az eddig megvalósult lakótelep és városközpont elhelyezésében és kialakításában már eddig is több alapelvet sikerült érvényesítenünk.”

 
-lap tetejére-  
3. Építéstörténeti áttekintés ( Ferenczy Károly)  

Ferenczy Károly részletes írásában megfigyelései, a kutatás eredményei alapján elkészítette a vár építéstörténetének áttekintését.. Most ezt a részletet idézzük:

„Magától értetődő, hogy a vár keletkezése nem a kővár és az írott anyag megjelenésével kezdődött. Mindezt megelőzte egy prehisztorikus, előtörténeti korszak, amelynek visszakövetkeztethető évezredei alatt ősünk a természet viszontagságai elől hajlékot, majd az ellenséggel szemben védelmet keresett és talált Diósgyőr természeti adottságaiban.

Már majdnem a várépítés történetéhez kapcsolódik az a korszak, amikor a szikladomb és a körülötte elterülő víz természetes védelmét mesterséges eszközökkel fokozták a szomszédos barlangokból kiköltözők és a dombot birtokba-vevők. Kezdetben romlékony anyagból – fából, fonatból – tákolhattak fedelet a fejük fölé. Bomlékony anyagnak bizonyult az is, ami a legkézenfekvőbb volt: a szárazon rakott kőfal. Minél régebben készítették ezeket, annál inkább elenyésztek a fejlődés megkívánta újabb védőfalak helyetparancsoló igénye következtében. Az ásatás feltárt ugyan néhány facölöpöt, ami akár az ezredforduló vagy a közvetlenül utána következő évszázadokból is feltételezhetünk, de e szerény maradványokból már semmiféle védelmi rendszert kikövetkeztetni nem lehetett. Diósgyőrött az élet legrégibb jelenvalóságáról nem a hajlék, hanem a barlangokban talált magymennyiségű paleolit köszerszám tanúskodott.

Ha tovább osztályozzuk a vár történelmi korszakait, három periódust különböztethetünk meg:
1. Nemzetségi vár
2. Királyi várpalota
3. Erődített vár

 
 
1. A nemzetségi vár a kerekded domb fennsíkján emelt majdnem másfél méter vastag várfallal ovális gyűrűalakban körülölelő, a déli sarkában íves bástyával megerősített felsővárból állt. Köralakú lakótornya minden valószínűség szerint a – szintén köríves – rondella helyén állhatott, amire a bástya kiásott belsejében a sziklára rakott nagyméretű alapozó kövek utaltak. A falazott hídpillérekre beboltozott vagy ácsolt hídon, külső kaputornyon, várfalak között vezetett kaptatón lehet feljutni a gyűrűvár kapujához és onnan az udvarba.  A nagymagasságú várfalgyűrűhöz minden bizonnyal jelentős építmények, paloták támaszkodtak, sőt a későbbi királyi kápolna előtt talált támpilléres toronyalapozás szerint még tornyos temploma is volt. A keletről bevezető út meghökkentő mérete alapján biztosra vehető, hogy az egy jelentős védelmi és lakórendszerhez vezetett. A felsővárat sokszögű egyenesekből összeálló külsővár övezte. E fal a rondella előtti mélyfalszorosban teljes magasságával és vastagságával jelzi, hogy komoly véderőt képviselt. Feltehetően a híd védelmére épült ki az igen vastag és így feltűnően magasra is épített oldalozó „cortinafal”, amelyik alig húszméter távolságból, a híddal közel párhuzamosan futva védelmezhette a bejárat legérzékenyebb pontját. A nemzetségi várat a történelmi adatok alapján a XIII. század végén (?) a XIV. század elején felépített, jelentős várnak tekinthetjük. (ábra)  
 

2. Az előbb leírtakból magunk előtt láthatjuk az ország második emberének – a nádornak – elsődlegesen védelemre szolgáló várfalakból állógyűrűvárát. Szinte hihetetlen, hogy nem telhetett el egy félévszázad, és a visszabontott várfalak helyén megjelent az új várpalota. Megindult egy minden részletében tervszerű építkezés, s a kör helyén egy, a természeti adottságokon a beépített köbmétekekkel úrrá lévő, négysaroktornyú várpalota jött létre.  A várpalota egyidejűleg varázsolta kőbe egy középkori lovagvár és egy mediterrán protoreneszánsz szellemű palota álmát. Lehet, hogy az építkezés erőltetett ütemben vagy vontatottan haladt, de szó sem lehetett semmilyen munkaközi rögtönzésről. A várpalota a XIV. századi magyar építészet legeurópaibb megtestesülése, egy tudatosan és nagy rendezőelvekre felépített kiforrott és nemesen nagyvonalú terv megvalósulása.

Képzeljük el a Színva-völgyéből kb. 60 méterre kiemelkedő várpalotát kezdetben mediterrán jelleggel tető nélkül, később mustrásan rakott mázas cserepekkel fedve és tornyait a jelenleginél még két emeletszinttel magasabban és védőpártázattal koronázva. A várpalotát a szikladombot körülabroncsoló külső várfal övezte, mind a négy világtáj felé egy-egy toronypár közötti kapuval. Mindezt 25 méter szélességű, 2-3 méter mélységű vizesárok vette körül, amelyben a pártázatoktól csipkés kontúrú várpalota, a scarpa és a contrascarpa is visszatükröződött.

Minden kapunak megvolt a várterületen belüli szerepe, mégis gyakorlatilag funkciójuknál messze több volt az eszmei funkciójuk. A négy világtájra nyíló és befogadó kapu hivatva volt reprezentálni azt a központi hatalmat, ahová és ahonnan a világi erőknek be- és kisugározniuk kellett.

 
-nagyobb kép-  

3. Diósgyőr a XV. században mint a mindenkori királynék jegyajándéka élt tovább.. A XVI. század eseményei azonban már megpecsételték a sorsát, nem szépségével, díszítésével kellett foglakozni, hanem az ágyúkkal is farkasszemet néző erődítménnyé kellett átalakítani.

Bár a bástyák emelése még az építéstörténethez  kapcsolódik, de már inkább a pusztulás folyamatának megindítója volt. Diósgyőr vegetálása, romlása a török hódoltságtól a második világháború befejezéséig négy évszázadon át tartott.”

 
 
-lap tetejére-  
4. A vár jelenlegi műszaki állapotának elemzése, a helyreállítás és a mai műszaki állapot kapcsolata  
Mielőtt a vár fejlesztéséről értekeznénk, vegyük végig, hogy néz ki, milyen műszaki állapotban van most 2011. nyarán a diósgyőri vár 

A vár alsó szintjei valamint a külső falai cementes habarcsba rakott szürke, gömbölyű, úgynevezett görgetege mészkőből készültek. Itt pontosítani kell, e helyeken a látszó felületek készültek ebből mészkőből, de erre később még visszatérünk. A felső szintek laza, helyi homokkő (üledékes) faragott elemekből készültek. A múltat idéző részletek vasbeton szerkezetek, melyek rá, vagy be vannak építve, ágyazva a meglévő, megmaradt szerkezetekbe, vagy az azok helyett épített szerkezetekbe. Néhány részlettől (pl. a kutak) eltekintve a vár látványát meghatározzák a betonba rakott, alaktalan kőből épített kőfalak és a gótikus/reneszánsz vasbeton szerkezetek, melyek a faragott kő középkori részleteket idézik.

Ez a „modern” műemlék a végnapjait éli. A cementbe rakott mészkő falak vállnak le a falmagról, nagy leomlások figyelhetők meg. A megmaradt, még látszó eredeti kőfal-részleteket lassan megeszi a körülötte megépített beton+mészkő fal. Az eredeti, faragott kő részletek, melyeket a tervező beépített egy rekonstruált vasbeton elembe, eltűntek. A kőtár megsemmisült, a kövek pusztulnak. A később kiásott kőanyag valahol kallódik. A várban sok helyen szerkezeti károsodások jelentkeztek.

A szerkezeten megfigyelhető károsodás mellett már régóta megjelentek a sajátos használatból következő rongálások. Itt vezető helyen áll az egykori vizesárok.  Itt voltak lovagi játékok, nép-vigasságok, bajnoki tornák. Építettek itt lelátót, bevezették az áramot és próbálták elvezetni a vizesárokból a vizet. És nem sikerült vízteleníteni (még mindig le akarjuk győzni a természetet?) a vizesárkot. Aki elkezdte a harcot a víz ellen a vizesárokban, vajon elgondolkodott-e egy pillanatra is, hogy miért van víz a vizesárokban? Készül mozgássérült lift, kovácsoltvas kapu és többnyelvű tájékoztató dobozokat is fúrtak fel a még megmaradt kövekre

Szintén megfigyelhető károsodásokat okozott az utóbbi 15 év helyreállítása is. Hogyan lehet ez? Egyszerű, az elvégzendő feladatokat nem szakemberek koordinálták, nem szakemberek határozták meg a tennivalók fontossági sorrendjét, a beépíthető anyagokat. A tervezés is saját szellemi értékeket teremtett. A szigorúan, a jogszabályoknak megfelelően megversenyeztetett legolcsóbb kivitelező produktuma és a tervezés önálló szellemi terméke tovább színezte a vár amúgy is kaotikus látványát. Megjelent a várban a tervezett téglaburkolat, majd a kivitelez/tervező munkája nyomán a bodrogkeresztúri lyukacsos, sárga és szürke, hegyaljainak nevezett kő. Mindezt tovább színezte a várban eluralkodott vizuális káoszt a beépített kövek változatos rakási módja.

Összefoglalva a Ferenczy-féle nagyméretű és volumenű helyreállítás omlik le, a használat további lyukakt ütött a falakon, az utóbbi évek állagvédelme, helyreállítása szervetlenül világít a falakon.

Vizsgáljuk meg, mi az, ami nézetem szerint a vár állagára leginkább veszélyt jelent. Sajnos nagyon tömören azt lehet mondani, hogy a Ferenczy Károly által megálmodott és levezényelt helyreállítás lassan megsemmisíti a várat, a vár eredeti, mára már alig érzékelhető részleteit.

Ezeket a gondolatokat több éves várfal konzerválási gyakorlati munka tapasztalata alapján merem kijelenteni. Tisztában vagyok és nem tagadom, hogy a vár helyreállításának szellemisége a korában haladó volt, az anyagválasztása a kor építészeti szellemiségéhez igazodott. csak két dolgot felejtettek el az alkotók: A beépített modern anyagoknak ezen az éghajlaton sajátos utóéletük van, másrészt a vár nem egy építészeti, szellemi kísérlet alanya, hanem a megmentendő építészeti, műemléki érték.

Az utóbbi időszakok felújításra irányuló tervezési kísérleteinek a terv-véleményezésén, a tervtanácsokban sorozatosan elhangzott, hogy Ferenczy Károly „művét” másodlagos védelem alá kellene helyezni, hiszen az egyetemes építészettörténet egy igen karakteres, a korára jellemző alkotása, és építészeti-műemléki értékei miatt védetté kellene nyilvánítani.

Nos, itt csak azt kell végiggondolni mi miért van? Azért van, hogy tárgya legyen egy tehetséges építész  szocialista lakásépítést kiszolgáló vár-helyreállítási kísérletéért, vagy a helyreállítás elsődleges dolga lett volna a helyreállítás során hosszú időre megvédeni a várat.

De vizsgáljuk meg, mik azok a szerkezeti anomáliák, amelyek miatt kicsit sarkosabban fogalmazok a sokat publikáló művészettörténészek/építészetkritikusoknál.

A diósgyőri vár régészeti kutatása után az alábbi kép tárulhatott a kutatásban résztvevők elé: A vár tornyai romosan, de az eredeti falsíkokkal és kőanyaggal megmaradtak. A belső terei elpusztultak. A vár többi falának csak a falmagja maradt meg. Hogy épült fel egy középkori fal. Először a fal két síkját egy adott magasságig felrakták a fal felületét alkotó faragott kővel (több várnál az adottságok miatt nem faragtak, hanem válogatták a köveket), majd a két kősor között feltöltötték a fal belsejét  görgeteg kővel és kötőanyaggal, azaz mésszel. A sarkokat nagyobb méretű, faragott kövekkel alakították ki a stabilitás miatt. A nyílásokat előre legyártott faragott kövekből alakították ki, és a falazással együtt építették be a falba. A nyílás mellett a falat átboltozták. De térjünk vissza arra, hogy ez a falazási mód hogyan függ össze Ferenczy Károly tevékenységével. Ferenczy egy olyan várak kapott kézhez a régészeti feltárás után, melynek nem volt meg a falsíkot képező kőrétege, a faragott kövek. Miért? Elhordta a pusztulás évszázadaiban a lelkesen építkezni vágyó lakosság, a vár egy kőbánya volt. Aki ismeri Miskolcot, tudja, hogy a XX. század elejéig a a város legtöbb épületét a helyben kitermelhető, puha üledékes kőből építették. Még később is használják ezt az anyagot, de már tégla sorokat falaznak a falba. Tehát a vár faragott kőanyaga (a szögletes kövek) ideális építőanyag volt.

Tehát a régészeti feltárás egy falkéreg nélküli maradványt hagyott az építésznek. És itt jön a nagy kérdés, amikor az építésznek döntenie kell (mert kell!), hogyan tovább? Véleményem szerint az építész ekkor a kor modern építészeként döntött, és nem azzal bajlódott, hogy a fal anyagával rokon kővel egészítse ki a falakat, egy olyan új kérget hozzon létre,  mely homogén falszövetet eredményez. Elővette a vasbeton építészetet és „nagyot” alkotott. Figyelembe kellett venni, hogy ennek az időszaknak meghatározó nemzetközi irata a Velencei Carta, mely kézlevágással büntette a markánsan nem megkülönböztethető kiegészítést. Forradalom volt ez a javából, a műemlékvédelem forradalma. Ja, hogy tönkrement idővel a szigorú elvek szerint megvédett műemlék? Istenem, tévedtünk, mondta a munkáját számon kérőknek a kor emblematikus műemlék-építésze.

Összegezve a kor műemlékvédelmét meghatározó elméletben a rekonstrukció ellenes szigor sajátosan ötvöződött a divatos vasbeton építészettel, nem figyelve, vagy nem tudva, a vasbeton alkalmazásának sajátos szabályaira és az alkalmazás következményeire.

Meg akarták védeni a műemléket a kor legmodernebb építészeti eszközeivel. Nem jött össze.

De térjünk vissza a várhoz. Tehát az építész eldöntötte, hogy nem az eredeti anyagot használja. De mit használjon, és hogyan? Itt azt is látnunk kell, ami a bevezetőben idézett építész megnyilvánulásból élesen kiérezhető, hogy az alkotó elkötelezett szocialista gondolkodó, aki a kor vezető politikai rendszerével hatékonyan tudott együttdolgozni. Például a várról úgy ír 1984-ben, hogy az egy pihenőpark a 60 000-es lélekszámú városrészben, egy olyan zöldövezet, melyre öröm 20.000 panelházból kitekinteni. Építészünk a vár mellett mellesleg megálmodta és meghatározta a diósgyőri panelszörnyet, a hullámzó gilisztát, mely egy városépítészeti kísérlet volt Corbusier után, magyarul. Mint a miskolci magyar narancs, kicsit zöld, kicsit savanyú, de a miénk. Ez a kis kitérő csak azt kívánta igazolni, hogy az építész nagyvonalú koncepciókban gondolkodhatott, és a vár számára egy építészeti kifejezés eszköze volt.

Újra a várról és a falakról. Véleményem szerint a Velencei Carta szellemének megfelelően az építész szándékosan választotta a görgeteg, alaktalan mészkövet a fal külső kérgének pótlására. Nem árnyalt finomsággal, hanem drasztikus megoldással akarta jelezni az öntudatos szocialista dolgozónak (akinek ugye a rendszer kiteljesedése után hirtelen sok szabadideje támadt, és a tervező elképzelése szerint rendszeresen látogatni fogja a várat és szívja azt a kultúrát, melyet legyőzött…..), hogy a műemlékvédelem az eredetit és a kiegészítést szigorúan megkülönbözteti, és a különbséget az egyszerű dolgozó által is érthetővé fokozza. Nos, és lett egy Mexikó-völgyi mészkő várunk (a kőbánya helye, ahol a Lenin Kohászati Művek részére bányászták a mészkövet). Ezt nézi a nagyérdemű 40 éve. Mit gondol 40 éve a dolgozó, vagy 20 éve a munkanélküli látogató?  Diósgyőr egy gömbölyű kövekből épített vár, itt nem vesződtek a faragással. Amivel sajnos nem számolt az építész, és azóta sem veszi senki figyelembe, az építészeti szándék következtében gyökeresen megváltozott a vár látványa. Az elbutulás szép példája a 2002 körül épített bejárati fal, melynek létrejöttét jelen sorok írója kezdő műemlékesként végigstatisztálta. Itt már 4 m magas, tömör mészkő fal készült. Mikor megláttam a végterméket, az első szavam ez volt: Istenem, ez egy óriási, tréfás kerti támfal! Miért tréfás? Mert ami létrejött az egy vicc! Már akkor tudtam, hogy a kérgét bármi áron vissza kell bontani és újra kell rakni!

Itt jegyzem meg, hogy eddigi tapasztalataim alapján a várfalak vakolva voltak. Miért? A vakolat védte a falakat. A középkorban a kőburkolat csiszolt mészkő és márvány, nem homokkő, vagy tufa. És adódik a következő kérdés, ha levakolnánk e mészkő falakat, minden megoldódna? Vizuálisan! És jó vastag vakolat kellene, hogy az egyenetlenséget lefedje.

Nos, a mészkő ráfalazásnak most az épületfizikai okokból káros voltára szeretnék rávilágítani. E káros hatást a diósgyőri felújítások során a gyakorlatban tapasztaltam, tehát nem hipotézis. A várat körülvevő mészkő fal felújításán dolgozott a egy kivitelező 2003-2004 időszakában, és az volt a feladata (ezt nyerte meg a versenyen), hogy a kilazult köveket falazza vissza. Egy idő után kétségbeesve kereste meg a műemlékvédelmet, hogy nincs a falnak magja. Mi történt? Az építész (FK) cementhabarcsba rakott mészkő burkolattal fedte el a megmaradt, kéreg nélküli puhakő falat. A falmag puha kőből készült mész kötőanyaggal, az utólagos burkolat kőkemény cement és mészkő, mely ráadásul lezárta a fal párolgását. Két hatás dolgozott együtt évtizedeken át: A nagy hőmozgású beton állandón morzsolta a falmagot folyamatos tágulásával, majd zsugorodásával, valamint a falmagba szorult talajpára a minden télen újra és újra kicsapódva a falmagot átfagyasztva morzsolta a fal belsejét. Mit találtunk, mikor egy 4 méteres szakaszon megpróbáltuk lebontani a beton-mészkő kérget? A fal belsejében egy kézzel gyúrható agyagmassza volt, amit a külső kérge tartott.

Nos ez az, amitől annyira féltem a várat és amiért tiszteletben tartva az építész szellemi örökségét, azt javaslom, amíg lehet, bontsuk vissza a 70-es évek műemlékvédelmi építkezését. Gondolom, szakszerű dokumentálással és a modern építészeti részletek megmentésével a vár e korszakra jellemző helyreállítása kiállítás formájában megmenthető és életszerűen bemutatható.

Most, 2011 évben felgyorsult a falmag károsodása. Ennek vitathatatlan jele a nagy felületű falkéreg leomlás. Ez a leromlás a bejárattól balra nagy felületen figyelhető meg. Beavatkozás nélkül lassan teljesen elpusztul a fal eredeti magja, csak a beton-mészkő burkolat fogja megőrizni a fal eredeti helyét és paramétereit.

Megfigyelhető a vár egyes részein egy másik romlási mód is, de ez is összefügg a beton-mészkő burkolással. Néhány helyen, a falakon elszórva megmaradt az eredeti falkéreg. A Carta szellemének megfelelően megőrizték e felületeket, de a megmaradt falfelületek környezetében a lepusztult részeket már beton-mészkő falburkolattal egészítették ki. Nos, ezzel a megoldással olyanná tették a falszakaszt, mint a teáskanna, mikor  forr benne a víz: A falban felhalmozódó talajpára csak ezeken a „szabad” felületeken tud elpárologni. Így az eltelt évtizedek alatt ezek a felületek állandóan nedvesek, itt télen folyamatos a fagykár, a felső réteg megállás nélkül fagy le. A „gondos” szakszerűtlen karbantartás révén e kövek között rendszeresen kikenik a falazási hézagot egy jó kemény, tartós anyaggal. Így állt elő a most látható állapot, miszerint az eredeti kövek lassan kifagynak a mészkő és a hézagkitöltések közül, egy olyan kőfal jött létre, akol 5 cm-re kiáll a kövek közötti habarcs és a kő elkezd a falsíktól visszahúzódni (lefagyni). Itt is a feltáráskor még meglévő értékek pusztulását tapasztalhatjuk.

Sajátos általános építészeti megoldása volt e nagy (a hetvenes évek) műemlékes időszakának, amikor egy ásatáson megtalált töredék alapján kiszerkesztették az eredeti faragott építészeti részletet, betonból legyártották, és mintegy foglalatba, beépítették ebbe az eredeti részletet. Ilyen megoldással Diósgyőrben több helyen találkozunk, például a kápolna ülőfülkéjének a padja. Egy húsz centiméter hosszú és 10 cm széles részletből megtervezték az egész 3 m hosszú padot és bizonyítandó, hogy a feltételezés igaz, az eredeti darabot bebetonozták az új műkő elembe. Mindezt gondosan kitették a szabad ég alá, ahol ázott, fázott és éveken keresztül átfagyott. Mi maradt belőle 40 év múlva? Egy lyuk a vasbeton szerkezeten, semmi más. Erre gondoltak egy nagyot, és műkővel kiöntötték a lyukat és azt mondát a létrejött produktumra, hogy íme az eredeti. Tehát a kiegészítés egy lenyomat maradt csak, mint ami a pompei emberekből megmaradt korunknak. Csakhogy őket egy természeti katasztrófa pillanatok alatt pusztította el, ellentétben eredeti töredékünkkel, amit lassú halálra ítéltek. Napjainkban vagy másolatot betonoznak be, vagy jobbik esetben legyártják műgyanta kötőanyagú kőpótló anyagból a teljes, hipotetikus elemet és kiállítják a közelében a részletet, demonstrálva, hogy az alkotó ebből a részletből álmodta meg az egészet. A vár a műemlékvédelem e kezdeti tévedésének eredményeként is sok eredeti részletet veszített el.

A másik nagy veszteség már a használattal is kapcsolatos, aminek most csak a műszaki érintettségét idézem fel. A tervező megálmodta a rondellában a nyitott kőtárat. A rondella falai mellett pocokon elhelyezték a vár faragott kőleleteit, fölé építettek egy üveg tetőt, és megnyitották a kiállítást. Nem tudom, meddig üzemelt a kiállítás, de 2001-ben már az üveg eltűnt, a kövek a polcon az időjárás szabad prédájává váltak. És ehhez kapcsolódik, hogy az utóbbi 10 év kutatásai eredményeként felszínre hozott faragott kő leletanyag sorsa is finoman szólva bizonytalan.

Az emberi butaság, a szakszerűtlen használat, a működtetésre visszavezethető károkat nem említem, ez része napjainknak is. Már évekkel ezelőtt javasoltuk, hogy a vár szakemberekkel üzemeltetett múzeumként működjön és ne egy művelődési ház szabadtéri színpada legyen.

 
-lap tetejére-  
5. A vár jogi státusza, használata  


Idézzünk Ferenczy Károly írásából:
„A Diósgyőri vár nagyszabású régészeti ásatása és rekonstrukciója a XX. század második felében történt meg, majd 1973-ban nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. 1998-ig előbb önálló Vármúzeum volt, majd a Miskolci Galéria, aztán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok Igazgatóságának kezelésében állt, végül fenntartásra átkerült Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, üzemeltetője pedig a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ lett.”

E mondatokat azzal egészíteném ki, hogy a magyar állam kezelői szerződést kötött a várossal, amelyben részletesen meghatározták, milyen feladatokat vállal a fenntartó város. A vár állami tulajdonból ki nem adható műemlék.

Kérdés, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásáért ki terhel nagyobb felelősség? Az állam ellenőrző szerepe nem működik? Az önkormányzatok csak kulturális reklám célra hasznosították/ják a várat?

Nézzük, hogy működött az utolsó évtizedben a vár. A vár fejlesztésének irányait a mindenkori politika határozta meg kultúrpolitikai célokat tartva szem előtt. A műemlékes szakma ezt a - „Szeretnénk egy olyan vázat, mint Zólyom! Nekik miért lehet olyan szép váruk?- fel-feltörő vágyat igyekezett reális mederben tartani a magas politika ellenében is, ha tudta. És bizony reális célok nélkül a program-léggömbök kipukkadása csak csalódott tervezőt, haragos önkormányzatot, megnyirbált tekintélyű műemlékvédelmet (bocsánat, ekkor már komplex örökségvédelem van) és folyamatosan pusztuló várat eredményezett. Látszatra nem történt semmi, de valójában a vár pénz és szakértelem nélkül csak pusztult.



A városi kultúrpolitika eredményes munkája révén a vár országos hírű rendezvényeknek lett helyszíne. Milyen áron? A romos várban színpadot építettek, megteremtették a technikai hátterét a rendezvényeknek, és biztosították a fellépők, a nézők ellátásának feltételeit is. Ha lehetett. E sikereken felbuzdulva beindult a szervező gépezet mind több rendezvényt hozott a várba. És hol találtak alkalmas területet, hiszen a környéken a strand lefoglalta a lehetséges szabad területet. És jött a nagy ötlet, ott a vizesárok. Azonnal adott a lelátó, a színpad/játéktér. Csak utat kellett építeni a vizesárokba, hogy a kamion le tudjon menni és kész. Ezt követték a sátoros rendezvények, amikor nagy rendezvénysátor emelkedett ki az árokból és jött a nézők, résztvevők hada. Sajnos a vizesárokban megállt az esővíz, így gyakran a tűzoltók szivattyúzták ki a térdig érő vizet az árokból. A vár utolsó „kulturális uralkodója” gondolt egy nagyot és leküldött a várba egy földgyalut és egy hűvös reggel letolatott az árok híd alatti és melletti részén a felszínéből 40 cm vastag földet és a helyébe kőőrleményt hozatott. Gondolom, gyorstalpalón végzett műszaki fejben pattant ki ekkora világmegváltó szikra. A szakma felhördült, a hivatal kisszékre állt és úgy mondta az ejnyebejnyét. Óriási szerencséje pusztuló várunknak, hogy a földgyalu a felszín alatt, a híd egykori szerkezetből megmaradt maradványok fölött 5 centiméterrel elment. Nem embereken múlott az egyébként ismert és sokszor dokumentált lelet megmaradás. Az egy más kérdés, hogy a védő földtakarás elvesztése milyen hatással van a felszín alatt évszázadokig fennmaradt faszerkezetre. Ezt csak egy újabb feltárás fogja megválaszolni.

Jelen sorok írója éveken keresztül küzdött a vizesárok külső falának (Contra Scarpa) a helyreállításáért. Esélyem sem volt, olyan erős volt a vizesárok-színház/majális lobby.

Diósgyőr országgyűlési képviselője éveken keresztül Tompa Sándor volt, a művelődési házat a várral egyetemben Kovácsné Ládi Katalin irányította kollégáival.

A vár a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ szervezeti része volt. E kulturális intézetnek a kiszolgáló egysége és télen a rendezvényterme az Ady Endre Művelődési Ház volt. A művelődési ház bevételt és támogatást, fejlesztési hitelfedezetet termelő nagyszínpada a vár volt/van. És ebben az összezártságban élte a vár zajos-csendes éveit. Nem akarok senkit megsérteni, de a kultúráért felelős programszervezőnek miért lenne dolga a vár védelme? Az együttélés erőviszonyait jellemezte a várban fokozatosan, apránként elvégzett, a nép (pardon az idegenforgalom) igényeit kielégítő apróbb beruházások: pl. újgazdag-gagyi kapu a vasbeton hídon, kis fa dobozban elhelyezett háromnyelvű információs szerkezetek a falakon, papír és viasz anyagú történelmi fegyver kiállítások és panoptikumok. A gazdagon díszített, rekonstruált cserépkályha felkerült a hadászati szerepek játszó torony egyik, pihenőként kialakított szintjére, ahol a meredek lépcsőn a torony tetejére a kilátásért igyekvő látogatói had lihegve áll meg egy pillanatra, hogy izzadva tovább lökdösődjön.

Összefoglalva az előbbi gondolatmenetet, azzal zárhatom e témát, hogy sajnos a vár nem múzeumként élte le az általam belátott utolsó 10 évét, hanem egy művelődési ház zajos színpadaként. És ezért nem a működtető okolható, hanem a két gazda, az állam és a város. Nem tudom, hogy ez a működés mennyire tetszene a díszletet 1973-ban megálmodó és megteremtő építésznek, de azt minden bizonnyal nehezen kezelné le, hogy teremtménye elemi részeire esik szét, omlik le.

 
-lap tetejére-  
6. Korábbi tervek, elképselések a vár és környéke alakításáról, átépítéséről, felújításáról  

Már említettem, hogy a politikai döntések alapján született fejlesztési elképzelések sorra elvéreztek a kezelő és a szakma csatájában. Csak apró módosítások történtek. Egy korábbi polgármester alatt, a demokrácia kezdetén történt egy nagyobb állagvédelmi beavatkozás, amikor a falak állaga először jelezte, hogy baj van. E beavatkozás eredménye lett a kapu, a tréfás kerti támfalként magasodó bejárati fal, az új színpad. Jó példája ezen időszaknak a feljáró melletti kút és néhány részlet restaurálása. Szintén ekkor készült el, alakítják át az egykori erdészeti épületeket a huszárvár területén kiszolgáló épületté (wc, vendéglő és vendégszoba). Ebben az időszakban kerülnek be a színes kövek a vár falába.

Egy idő után a terület országgyűlési képviselője megelégelte a toporgást, döntött és Tamáskovicsnéval álmodtak egy nagyot.


légifotó

I. katonai felmérés

II. katonai felmérés

Térkép 1914-ból

Jelenlegi térkép

A szabályozási terv alapját képező Beépítési terv

A fejlesztést Rudolf Mihály építész szabályozási terve készítette elő. Ebben megfogalmazódott egy új terület-felhasználási koncepció. E tervekben a tervező és megbízói álmodtak egy igazi, az egykori világtól sokkal középkoribb világot. Kijelölte a terv a lovagi tornák helyét, egy királynői udvart, új utcákat és parkoló-tömböket. És tavat és malmot is.

Egy valami azért elgondolkodtató volt: A jóváhagyott és jogi szabályozássá vált tervnek megismert/feltárt múlthoz annyi kapcsolata volt, hogy a feltárások által igazolt, egykor volt elemekből teremtett meg egy új világot. Egy mai építész által elképzelt középkort.

Ezt követte az uniós pályázatok kora, mely átvezet a mába.

Az első első átfogó építészeti fejlesztési terv egy tervező csapat (miskolciasan: team) terve alapján ált össze. Itt a legkedvesebb kísérlet a halastó és a vár funkcionális összekapcsolásának kísérlete volt. A halastó, mint tó azonnal elvérzett. Akkor legyen pihenőpark. És ettől kezdve ez a terület volt a tervezés súlypontja, innen közelítette meg program a várat. Így alakulhatott ki, hogy amíg a középkorban a víz lefelé, a város felé folyt, addig itt megfordult a világ, és a tóból lehetett megközelíteni a várat. Ezért alakulhatott ki a vizesárok levezető zsilipjének a helyén egy Anjou kapu. A vizesárok ezen a szakaszon nagyon szűk, ezért hosszában megálmodtak egy tégla lábon álló, fa hidat, mely a huszárvárba vezette a látogatót a halastóból. Voltak ezen a 3 m magasban vezetett hídon padok és be volt futtatva borostyánnal. Sőt, hogy ne lássák a közeli udvarok szeméttelepét, fa rács is takarta a környéket. Remélem csak győz a józan ész és e híd helyett a vizesárok külső szélén, a felszín alatt futó, 2,5 m széles kontrafalat feltárják és ezen alakítják ki a vár körüli sétányt. Nem egy hídon! meg kell említeni, hogy a híd, ha jó helyen van és értelmes feladatra szánják, egy kiemelkedő színvonalú építészeti alkotás lehetett volna.

Ebben az időszakban a vár tabu volt, csak a környezetében folyt az álmodozás. A tervek nem pályázat eredményeként születtek, nem szakmai program alapján. A politika adta a programot a bizalmas tanácsadók bevonásával. A terveket a miskolci építészek készítették, azok, akiket a vár mai arculatának születésekor telepítettek le a városban, letelepedésük a Ferenczy által is megénekelt új világ építésének igényéhez köthető. Valamennyien tehetséges, progresszív építészek, akik alkalmasak újat és nagyot álmodni. A megbízó felelősége nagyon nagy. Sok esetben az építészet sem ártatlan.

 
-lap tetejére-  
7. A jelenlegi felújítási, ujjáépítési tervek  


Eddig az álmokról. Nézzük meg, hogy állunk a mai nap.

Újjáépül a diósgyőri vár. A politika látta, hogy soha vissza nem térő alkalom az uniós pénz, ezért döntöttek és két merész építész megálmodta és lerajzolta a műemlékvédelmet forradalmasító terveit.
Született két tervtanácsi állásfoglalás.

Az egyik a Műemléki Tanácsadó testület szakmai véleménye, mely elutasítja a vár újraépítésének tervét és kihangsúlyozza a Ferenczy terv építészeti és műemléki értékeit. Egyben tudomásul veszi, hogy tehetetlen és nem tudja a terv jóváhagyását megakadályozni.

A másik a jogszabályban kötelezően előírt Központi Tervtanács állásfoglalása, mely sajátos összetételben többségében dicsérettel jóváhagyja a tervet. Ennek összefoglalása itt olvasható.
Mai nap a vár kezelője, Miskolc Város Önkormányzata jóváhagyott tervekkel rendelkezik (építési és módosított építési engedélyezési tervek), a beruházás a kezdésre vár.

 


A képek az építészfórum.hu oldalról származnak. A vár rekonstrukciójának tervtanácsi állásfoglalását tartalmazó cikk mellékletét képezik a tervmásolatok.

A vár helyzetének elemzését egy számomra igencsak kedves dologgal szeretném lezárni, ami markánsan megmutatja, hogy napjaink embere sem akar racionálisan gondolkodni, csak rohan vágyai után. A vár nagyívű fejlesztését a korábbi helyi politika nyomta át a szakma torkán. Időközben jelentős változások történtek a politikában. A vár azonban továbbra is kiemelt projekt maradt a gazdasági válság ellenére.  Sőt bővült a feladat és már a kápolna is megépítésre ítéltetett.
A jelen terveit egy új csapat – Szekér György és  Cséfalvay Gyula – álmodja. Ha megépül, ez lesz a vár pusztulás után a második nagy metamorfózisa.
Ha igaz, hogy belül üreges szerkezettel épül majd fel a néhol két szint magas várfal,  majd utólag kívülről kőlappal burkolják be (azt a falat, amely egyébként vakolva volt egykor), Andrew Vajna stúdiójában érzem magam. A filmipar viszont fokozatosan áttér a digitális valóságra, mert sokkal olcsóbb, mint megépíteni, majd elbontani egy álomvilágot, melyet valaki egy írógép mellett megálmodott.
A megmaradt romokra 1,5 méter vastag falakat, változatos boltozatokat, reneszánsz ajtókat és ablakokat ismert építészek keze alól kikerült, az eredetit felidéső tervek alapján újraépíteni nagy merészség. Ugyanezt színpadi díszletként megépíteni és az embereknek középkorként bemutatni, nagy-nagy bátorság. A műemlékvédelem forradalma.
Befejezésül idézem az első mondatot:

Írásom csendes gondolkodás egy hányattatott sorsú vár jelenlegi állapotáról a tervezett nagyvonalú fejlesztések árnyékában. Nem gondolom, hogy az én feladatom ebben a nagyberuházásban valamilyen ítélet, összefoglaló vélemény kimondása. A vár metamorfózisában a műemlékvédelem markáns átalakulását sejtem.

2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelmérő

Az Országgyűlés
- felismerve, hogy kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője;
- abból a célból, hogy a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökség feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, védelmének, fenntartható használatának és közkinccsé tételének törvényi feltételeit megteremtse;
- annak érdekében, hogy a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség megőrzésére irányuló tevékenységeket szabályozza, a feladatokat meghatározza, és tovább egyszerűsítse, hatékonyabbá tegye a hatósági eljárásokat, illetőleg a kiemelkedő jelentőségű kulturális értékek állami tulajdonba kerülését elősegítse,
a következő törvényt alkotja:

….
4. § (1) A kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége. Tilos a kulturális örökség védett elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása.

(2) A kulturális örökség elemeit tudományos módszerekkel kell felkutatni, számba venni, értékelni, az utókor számára megőrizni és hozzáférhetővé tenni.

5. § (1) A kulturális örökség védelme közérdek, megvalósítása közreműködési jogosultságot és együttműködési kötelezettséget jelent az állami és önkormányzati szervek, a nemzetiségi szervezetek, az egyházak, a társadalmi és gazdasági szervezetek, valamint az állampolgárok számára.

 
-lap tetejére-  
8. FEREBCZY kÁROLY VISSZAEMLÉKEZÉSE KOLLÉGÁIRA, SEGÍTŐIRE  

Zárszóként idézem Ferenczy Károly írásának kisbetűvel írott „Jegyzet” elnevezésű záró részét:

„A diósgyőri vár aprólékos építészeti restaurálásának és nagy léptékű műemlékvédelmi munkájának feladatait az Országos Műemléki felügyelőség végezte, amely a sokirányú feladatnak, szinte generálberuházója, koordinálója lett. E feladatban egyaránt részt vett az OMF központi és területi hálózata.

Bár tudom, hogy a fel nem soroltak munkája épp úgy beleépült és nyomot hagyott Diósgyőrben, még illendőnek tartom név szerint is megemlíteni azokat, akik: hivatalból, ügyszeretetből, meggyőződésből az OMF keretében a legtöbbet tették.

A dolgok sorrendje szerint említeném dr. Czeglédy Ilona régészt, aki mint a dr. Entz Géza vezette OMF Tudományos osztályának munkatársa 1963-1974 között nemcsak a szorosan vett Diósgyőri vár ásatásait, de kapcsolt történelmi részeinek leletmentő-szondázó kutatásait is vezette, naprakész adatokkal, tudományos feldolgozással segítette a tervezést. (A diósgyőri várkorábbi régészeti munkáit: a magyar Nemzeti Múzeumtól Héjj Miklós, majd a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója Bálint Alajos, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa Lócsy Erzsébet, a miskolci Herman Ottó  Múzeumtól Komáromy József irányította.)

A bonyolult statikai megoldások terveit kezdetben rövid ideig a KÖZTI-től Szlávik Tibor, majd Mayer József, utána Vándor András (mindketten az OMF Tervezési Osztálya keretében)dolgozták ki. Évtizedes sok kiszállással járó szerkesztői-rajzolói munkát vállalt Bulsievitz Éva.

A tervezési munkák 1961-től az OMF tervezési Osztályán folytak, melynek vezetője dr. Horler Miklós, munkánkat ,ajdnem a teljes időszak alatt végigkísérte. 1961-től megváltoztatva a tervezés addigi menetét, a tudományos előfeltételek megteremtéséig a munkát felfüggesztette, és az OMF Tudományos Osztályával egyetértésben kezdeményezte az egész várra kiterjedő tudományos kutatást, miközben terveimet fejlesztve-módosítva konzultálta.

A hatalmas munka jelentős erőfeszítésre kényszerítette az OMF Kivitelezési Osztály központi és területi intézőit. A helyszíni művezetést az 1950-es évek elején még Lux Kálmán, majd Cseszelszky András, de a leghosszabb időn át Koroly József látta el mindvégig a legnagyobb odaadással és igényességgel. Az ácsok különösen veszélyes munkájában közvetlenül Takács József és Lőrincz gyula közreműködésére, tapasztalatára számíthattunk.

A vár-feltárás nagyszámú faragott követ talált. Osztályozásukban, kiegészítésükben elsősorban Birkmayer János, Kőfalvi Imre, Csiszovszky György vett részt. Az OMF soproni kőszobrász részlegét Szakál Ernő vezette, aki nemcsak a „gyíkos” kapu restaurálását, és a D-i falfülke szinte megrajzolhatatlanul bonyolult boltozat-rekonstrukcióját vetette papírra, hanem a vár helyreállítás legkezdetibb időszakában kőszobrász-művész minősége mellett még a vár teljes művezető feladatának gondját is magára vállalta.

Az épületkutatásban a kezdeti években Gergelyffy András művészettörténész segített. Az ügyek előrehaladtával egyre több munkát kívánt a műszaki ellenőrzés, amelyet a munkálatok felfokozott időszakában Hujbert István látott el. A diósgyőri vár különböző munkafázisaiban szinte megszámlálhatatlan – helyreállítás előtti, közbeni, utáni – felvételeket készített az OMF Fényképész Csoportja, különösen a vár tőszomszédságából származó Dobos Lajos fotóművész – korán elhunyt barátunk Király György – közreműködésével.

Talán itt az OMF részéről közreműködök felsorolását zárva még jelentősebben hangsúlyozhatom Havassy Pál műszaki igazgatóhelyettes támogatását. A diósgyőri vár munkáinak elkezdésekor még egyetlen műszaki felettesem dr. Gerő László volt, aki oly sok szakmai könyvével, írásával, a Budai Várpalota rom műemléki helyreállításával, a várak és városméretű műemléktelepülések nemzetközileg elismert szaktekintélye. Mint tanítványa-tanártársa Tőle kaptam a műemlékvédelem megismerését és mindannak megértését, amelyre vállalkoztam.

Diósgyőr sokrétű munkájából jelentős szerep hárult a helybeliekre. A Miskolci Tervező Vállalatnál az ÉSZAKTERV-ben a környezetrendezést, a házgyári épületek telepítési tervét közössé vált elgondolásunk-elvei alapján Fekete Miklós építész vetette papírra és a tervezés igencsak sok oldalról szorongató kényszereként a vállalat főépítésze Nagy Zoltán és Főmérnöke Horváth István próbált enyhíteni. Kijutott a feladatból a BAZ megyei tervező Irodának is, ahol Szathmáry Sándor készítette el a vár elektromos terveit és készültek a a további gépészeti tervek is Heckenast Péter főmérnök sokoldalú segítségnyújtásával.

A szakipari munkák kivitelezésében részt vállalt az ÉÁÉV, akik mindenekelőtt az ország akkori legnagyobb fesztávú kéttámaszú vasbeton hídpályát kivitelezték, Karvajszky István főmérnök támogatása és Szilágyi István, Pallai Tibor állandó művezetése mellett.

A vár építéséhez szükséges speciális szerszámokat, hiányzó alkatrészeket sok más egyébbel együtt  a Vasgyár TMK Gyárrészleg vezetője a gyár tövében lakó Borbás Géza oldotta meg. A munkálatok egész ideje alatt, többezer napon át mindig naprakészen. A Városi Tanácstól dr. Bartus Elemér kertészeti főmérnök volt nélkülözhetetlen segítőtársunk.

A munkálatok minél megalapozottabbá tételére – mint már jeleztük – szakvélemények készültek. Ezeket a tanulmányokat főleg a Miskolci Egyetem hallgatóinak bevonásával oldották meg. A „geológiai szakvélemény a diósgyőri vár feltárásához” 34 oldalas, a „Diósgyőri vár építő és díszítő kövei” c. 60 lap terjedelmű szakmai leírásokat a MTSZ Hidrológiai Társaság – Borsodi Csoport – Hidrogeológiai Szakosztálya, dr. Juhász András főgeológus és Szlabóczky Pál geológus irányításával készítették. A vár nagyszámú kő- és egyéb anyagú leletének felmérésében, lerajzolásában sokat dolgoztak: az azóta festő-restaurátorokká lett Seres László, Joó Klára, de legnagyobbrészt nyugdíjas édesapám, néhai Ferenczy dezső.

Miskolc vezetői különösen szívügyüknek tekintették a vár fejlesztését. Sok-sok helyszíni szemle, megbeszélés előzte meg – elsősorban dr. Fekete László tanácselnökkel – a diósgyőri vár felvonulási épülete előtt álló hatalmas diófa alatti kispadon az 1968-ban létrehívott Városi Múzeum – a DVM – magalakulását. Vezetőül Czeglédy Ilona régészt kérté k fel, ő tartotta a kapcsolatot az illetékesekkel a Városi Tanácsnál Tok Miklós, Csótai János, a Városi Pártbizottságon Moldován László művelődésügyi vezetőkkel. A város törekvését támogatta a megyei Tanács apparátusa, kitüntetően néhei Varga Gáborné akkori elnökhelyettes, az Országgyűlés alelnöke.

A diósgyőri vár építészeti restaurálása és műemlékvédelme során a jelentősebb kérdések eldöntéséhez opponensi véleményekre volt szükség. Pogány Frigyes és Major Máté professzorok többízben vállalták a szokatlanul újszerűnek ítélt tervek meggyőző szakértői véleményezését. Az Építésügyi Minisztériumban Kisléghy Nagy István állt tanácsaival az ügy mellé. A kiállítási forgatókönyvet a Kulturális Minisztériumban a Gönyei Antal vezette Múzeumi Főosztályon Béni Gyöngyi patronálta.

Az 1968-ban megalakult Városi Múzeum a DVM olymértékű új lendületet adott a húsz éve folyó munkáknak, hogy 1970 végén minden lényeges helyreállítási, műemlékvédelmi munka szinte teljes egészében elkészült.

A Minisztertanács időközben megszüntette a megyei jogú városok önálló státuszát és azokat is bevonta-alárendelte a megyének. A közigazgatási átszervezés szinte első lépéseként megszüntették a DVM önálló városi intézményét és beolvasztották a BAZ megyei Herman Ottó megyei múzeum hálózatába.

Talán nem ennek az írásnak a feladata elgondolkodni azon a történelmi sorson, hogy a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb középkori védelmi rendszerének, reprezentáló lovagi várának hadászati szerep sosem jutott, királyi udvartartást legfeljebb történelmi pillanatig látott palotájának falai között és egy évtizeddel a műemlékhelyreállítás „kulcsátadása” után a látogató már nem egészen azt láthatja, amit ismertetésünkben leírtunk.

A vár alapvető módosításokat szenvedve, fenntartási gondokkal küzd. Nemcsak az építészeti-fenntartás nincs megoldva, de a műszaki üzembentartás, az igényes idegenvezetés sem, hiszen egyetlen fő – bármilyen képzett – a vár ismertetésének a – filmtől a tanulmányi raktárak bemutatásáig – képtelen eleget tenni, miközben évente nő a százezres nagyságú látogatók száma.

Ez az eredeti állapottól elszakadt gyakorlat már 1974-ben arra „kényszerült”, hogy a fémtárat teljes egészében lebontsa, a DVM épületéből a felszerelést kiszerelje és másutt hasznosítsa.

A magyar, de a világ minden műemlékvédelmének az a fő törekvése, hogy a műemlék mutassa be történelmi önmagát és muzeális tárgyait, azaz történelmi atmoszférában a múltat. Hogy ezt mennyire nem sikerült újabban elérni, talán egy személyes epizód markánsan érzékelteti. Amidőn e sorok írója nemrég külföldi kollégáinak szerette volna megmutatni a vár egészét – a tanulmányi raktárral és enteriőrökkel együtt – eltanácsolták. A látogatók kizárólag a lépcsőfeljáróul szolgáló egyetlen toronyba és teraszra mehettek be.”

És zárszóként idézzük meg a vár metamorfózisának alkotóját újra:
„E sorok íróját a múlt lényegi megismerésére törekvése elsősorban a múlt jövője foglalkoztatja. Kritikusan látó és rendszerre törekvő gondolkodásmóddal próbálja újraértékelni a történelmet és e szellemi mankóval elkerülni a nosztalgikus múltba felejtkezést, a polgári múlt-értékelés tovább- és újraélését, a múltvédelem rutin megoldásait.
Műemléki feladatomban ott, ahol a múlt töretlenül vészelte át az időt vagy történelmileg szervesült egymásba, személytelen építész restaurátor kíván maradni, ott viszont, ahol anyagi-szellemi kényszerből változtatást okozóan be kell avatkoznia, konstruktív mérnöki módon kíván alkotni.

Tudatosan kerüli a múltat jellemző értékeke újratermelését, alkalmazását. Kerüli a díszt, a többletformálást, a felületek palástolását, az iparművészetet, a társművészetet. A múlt kézműves korszakainak tárgyi dokumentumait a ma, az ipari forradalom eszköztárával igyekszik hitelrontás nélkül a problémák nyílt vállalásával tartósítani, értékesíteni.”

 
-lap tetejére-