MŰEMLÉKVÉDELEM
BAZ MEGYE
2014-12-27
A Diósgyőri vár helyreállítása _ jön a várprogram
Hozzászólás az Örökségfigyelő 2015. májusi blogjához
A következőkben olvasható az Örökségfigyelő oldalán 2015. május 08-án megjelent írás szövege.
Az eredeti blog itt olvasható:
örökségfigyelő
Gondolatok a szöveg kiemelt részletéhez:
Kérem az olvasás során vegyék figyelembe, hogy bár a város másik végében lakom, de még nem néztem meg a felújított várat, bár ismertem a felújítás terveit.

A diósgyőri kiépítés optimista olvasat szerint a tanulságok levonására alkalmas. Kiépítés alatt a várak esetében azt értjük, amikor az állagvédelem, a biztonságos látogathatóság és esetleg a szemléltető bemutatás miatt indokolt falmagasításokon és kiegészítéseken túl jelentős mértékben újraépítünk több száz éve elpusztult falszakaszokat és építészeti szerkezeteket. A borsodi erősség esetére is lehetne úgy tekinteni, mint amit a szemléltető bemutatás indokolt, hiszen évtizedek óta röhej tárgya a laikusok számára, hogy a magyar középkor gyakorta „bokáig érő falak” képében jelenik meg, amit kétségtelenül nem könnyű értelmezni. Azonban olyan léptékű kiépítés, mint ami itt történt,
gyakorlatilag a 19. század vége óta nem volt idehaza,
jóllehet Diósgyőrben nem kerültek Zsolnay-csempés meredek tetők, valamint szépen faragott gótikus és reneszánsz csúcsdíszek az épületre.
Annyiban egészíteném ki a gondolatot, hogy Ferenczy Károly az 1970-es években megalkotta a szocialista műemlékvédelem és a Velencei Carta egymásra találásának borsodi minta-épületét. A vasbeton eszközöket alkalmazó műemlékvédelem elvileg a rom védelmét és annak értelmezhetőségét szolgálta volna,de a valóságban ennek az ellentételes hatását váltotta ki.
A KÖH regnálásának utolsó időszakában védetté akarták nyilvánítani a Ferenczy-féle védelmet. Ennek a szándéknak volt műemlék-történelmi alapja, de a formája - az állapot bebetonozása - nem volt szerencsés gondolat.
A Ferenczy-féle helyreállítás-állagvédelemről itt olvasható bővebben.
Hogy alapvetően miért vitatható egy ilyen kiépítés, arról már korábban írtunk, és akkor sem mindenki értett egyet velünk. Azt azonban leszögezhetjük, hogy ezek a beavatkozások műemlékek megszokott látványát gyökeresen megváltoztatják. Ezeknek az építményeknek a képéhez éppen úgy hozzátartoznak ma a hiányzó falszakaszok, mint a meglevők. A római Colosseumot vagy a Stonehenge-t is hiányos állapotukban fogadjuk el természetesnek.

Egy-egy hegytetőn ülő erősség romos sziluettjének radikális módosulása pedig egész tájképeket alakít át
.

A várromok és a romos városi épületek között pedig nem tehető egyenlőségjel. Egy romos, tető nélkül álló erősség nem hasonlítható egy funkciójára váró, elhagyott épülethez.

Nincs hozzáfűzni valóm, de kicsit általános a tömörség miatt. Például a Colosseum esetében nemrég döntöttek a helyreállításról. Igaz, ez a hír egy rövid újságcikkben jelent meg, tehát lehet alapvetően téves információ is. Egykor az angol kertészet-tájépítészet vezette be a rom a táj része gondolatot, melynek egyik borsodi példája a Boldogkőváraljai vár.
Ami Diósgyőrben történt mégsem tartható ördögtől valónak. Ahogy azt már korábban írtuk, a vár ilyen jellegű kiépítése még a mostani felújítással felülbírált
1960-as évekbeli rekonstrukciót tervező Ferenczy Károlyt is foglalkoztatta.
Persze az már intő jel lehetne, hogy ez akkor mégsem valósult meg. Hogy milyen veszélyek rejlenek ebben? Egy átlagos látogató számára semmilyenek. Legrosszabb esetben nem tudja megkülönböztetni egymástól az eredeti részeket és a kiegészítéseket, illetve esetleg olyan összbenyomást szerez az épület középkori képéről, amely valójában sosem állt fenn. Ettől még jól fog aludni az illető, azonban
érdemes azon elgondolkodni, hogy a kvázi múzeumi tárgyként bemutatott épületekről alkotott hamis benyomás esetén mennyiben tudja teljesíteni az adott műemlék azt a szerepét, hogy hírmondóként segítsen képet alkotni a régmúltról (*).
Ebben adott esetben segíthet egy jól felépített kiállítás is, bevetve korszerű és közérthető eszközöket, valahogy úgy, ahogy Edelényben történt például.
Ferenczy mentalitásából is következett, hogy a helyreállítása elsősorban az építészeti gegre koncentrál. Olyan falkiegészítéseket alkalmaz a Velencei Carta szellemiségére hivatkozva, melyek elsősorban színpadiasak. Ilyen például a robbantott görgeteg mészkő alkalmazása a külső várfalakban, mellyel alapvetően megváltoztatta a vár egykori, eredetinek tekinthető arculatát. Tehát a Diósgyőri vár már a hetvenes évektől átírt üzenetet tolmácsolt a látogatóknak a várról. Ezt az állapotot súlyosbította, hogy a dolgozó nép művelődési házaként üzemeltette a Vasas Művelődési ház évtizedeken keresztül, és a kultúra terjesztéséhez szükséges műszaki változtatásokat rendszeresen elvégezték.
(*) A gondolattal egyetértek, és ajánlom mindenki figyelmébe!

Diósgyőr egyikben sem jeleskedik. Akik jól ismerték a vár korábbi képét, azok nagyjából tisztában vannak vele, hogy meddig értek korábban a falak. A külső homlokzatokon ez még jól nyomon is követhető, a várudvarba lépve azonban – lévén valamennyi fal rekonstrukció – elveszítik a fonalat még a szakavatottabb szemlélők is. A kialakított belső termekre pedig ez hatványozottan igaz. Ez azért baj, mert a vár meglátogatásakor gyakorlatilag csak az újraépített falakkal fog kapcsolatba kerülni a látogató, és nem középkori, hanem egy 2013–14-es építményben közlekedhet, hiszen a földszinti termek jelentős része, az emeletiek közül pedig valamennyi teljes rekonstrukció.
Ezt még akár ellensúlyozhatná is a zárt terek megépítésével létrejött lehetőség, hogy egy vártörténeti kiállítás keretében pontosabb képet kaphasson a látogató, mint azelőtt bármikor.
Ez azonban nem valósult meg. 2014 októberében kézműves bemutatókból, korhűnek szánt zenészekből és különféle reprintként a falakra helyezett, a középkori életet bemutatni kívánó rajzokból rengeteget lehetett látni, de vártörténeti kiállítást nemigen. Pedig a várból számos jelentős lelet került elő, így például a fantasztikus szépségű úgynevezett diósgyőri Madonna. Ezek mégsem kerültek be a várba, pedig eredetiségükkel még a rekonstrukciót is ellensúlyozhatták volna.
A cikk megállapításai helytállóak. Mivel nem látván a várat, nem tudom megítélni a belső terek kialakítását és a kiállítások színvonalát, de a belső tereket ábrázoló nyilvános képek, miszerint a lovagterem gótikus boltozatának záróköveiből egy-egy csillár lóg le és ékesíti a gótikus teret, eléggé mérnöki megoldásról tanúskodnak. És azt sem tudom, hogy megmaradt-e a híres panoptikum?
Azon azért elgondolkodnék,hogy egy kiállítás ellensúlyozhatja-e a meghatározó látvány képét. A várat fotózzák előtérbe állítva a teljes családot, a kiállításon átrohannak nyomkodva a mobilt.

Ekkor pedig joggal vethető fel, hogyha milliárdokat költöttek el egy építkezésre, akkor miért nem juthatott belőle a létrehozott terek érdemi berendezésére pénz? Arról most nem is beszélve, hogy a külső vár, valamint a várárok teljes körű feltárása és rekonstrukciója-rehabilitálása szintén elmaradt. Egy szerényebb építési program esetén ezekre úgyszintén juthatott volna megfelelő mennyiségű pénz. Mert azokért a termekért, amelyek így létrejöttek, egyszerűen nem éri meg ezt végigcsinálni.

A látogatóknak persze lehetséges, hogy hazai viszonyok között – ahol a várakban tapasztalható szolgáltatások átlagos színvonala igen alacsonyan tartja a mércét – ez elég, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne és ne kéne többre törekedni a panoptikumok és műanyag ételek világánál.

Itt meg kell jegyezzem, hogy állítólag (mivel a várprogram csak szájhagyományok útján terjed) Diósgyőr a várprogramban a várárok helyreállításával szerepel.
Korábban írtam a várárok fontosságáról, hogy a külső vár és a várárok helyreállítása milyen fontos lenne a vár összképének a visszaállításában.
Mi történt e helyett?
Épül egy fedett focipálya az egykori királynői kertben lovagi tornapálya címen. Nos, ez az a pont, ahol azt lehet mondani, hogy ez a vár elúszott, kihúzható a magyar műemlékek napjainkban dinamikusan szűkülő listájáról.

Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy egy-egy műemlék épp azért tud több lenni egy témaparkban felépített ügyefogyott utánzatnál, mert falaiban valóban ott van száz, ötszáz vagy ezer év történelme.
Az pedig, hogy ez átélhető legyen, az örökségvédelem szakmai feladata.
És pont ez az, amit a döntéshozók megakadályoznak, ha minden lehetséges – ráadásul 30-40 évente csak egyszer hozzáférhető – forrást kiépítésre költenek.
Pont ez az, amit megakadályoznak, ha a várromot olyan módon és olyan mértékben egészítik ki, hogy a további kutatás ellehetetlenül.
Pont ez az, amit megakadályoznak, ha a korrekt szakmai program már nem fontos.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Semmit! Így korrekt. A hírek szerint hamarosan épül a várra a tető is.
És ott van a másik divatos helyreállítás elszenvedője, a Füzéri vár. Ott több tervező elnyúzása után egymásra talált az állami tulajdonú vár felújítási folyamatában a várkapitány és az új tervező. És lőn igaz magyar álom, mely életre kél a végeken. És mivel nehéz lenne megközelíteni a több száz négyzetméteres tetőtéri kiállító tereket az egykor hadászati okokból kiépített kőlépcsőn, épül majd felvonó, kettő is! No kérem, ez az igazi modern magyar álom.
Biztos, hogy minden kort és annak politikáját a tettek eredménye minősít. A tettek kerülnek a tényeket összegző könyvekbe. Sajnos csak utólag derül ki, hogy a király meztelen.

A művészettörténészek, a műemlékes építészek és a régészek tehát nem azért keseregnek, mert nem örülnek annak, hogyha a politika milliárdokat kíván befektetni a már rég esedékes műemlék-felújításokba. Azért keseregnek, mert tudják, hogy a szakmai szempontok nem valamiféle összeesküvés következtében alakultak ki és nem azért, hogy a látogatók ne ismerhessék meg a múltat.

Épp ellenkezőleg: várakat továbbépíteni, kiépíteni nem ördögtől való, de mindenek előtt olyan reális programokat, az eredeti részleteket látni engedő beavatkozásokat szabad csak elvégezni, ahol megmarad, sőt, megnő a látogató esélye arra, hogy igazán megismerje magát a műemléket.

Kelecsényi Kristóf

Mivel jelenleg nem létezik intézményes műemlékvédelem, a féltő szavak csak egyéni kezdeményezések, de megjelenésük még ebben a formában is fontos. Jelenleg a műemlékvédelemnek nincs államilag elfogadott és jogszabályba foglalt "világnézete", nincs szervezet és nem tanítják sehol (névleg több helyen). Ez tény. Az sem eldöntött, hogy a műemlékvédelem építészet, vagy művészettörténet/régészet. Örökségvédelem néven hangzatos, de üres szavakra leng a nemzeti lobogó a médiában. A műemlékvédelem elméleti szakemberei konferenciákon udvariaskodnak, az építészek megbízásért küzdenek. Ez a mai műemlékvédelem, bocsánat örökségvédelem.

Kosdi Attila



Forrás: ArchiFirka
   
 

vissza